A múlt:
Az SH Rekord Ruhaipari Kft. közel 70 éves múltra tekinthet vissza. A cég elődje, a Rekord Ruhaipari Szövetkezet, 1949-ben alakult meg 7 alapító taggal. Az 50-es éveket a méretes konfekció- és munkaruhagyártás jellemezte kezdetleges körülmények között. A 60-as évekre, a dolgozók létszámának ugrásszerű emelkedése miatt szükségessé vált a profiltisztítás és egy állandó, gépesített telephely kialakítása, ami a 70-es évek végén nyerte el a jelenlegi nagyságát. A 80-as éveket a korszerű, modern géppark kialakítása jellemezte, ami lehetővé tette a céget a felső- és luxuskategóriás termékek gyártására, valamint 1100 embernek adott munkát. A 90-es években, a privatizáció során jött létre a jelenlegi struktúra.
A jelen:
2002-ben, Magyarországon egy textilipari válság söpört végig, mely válság a Kft-t sem kímélte. A korábbi megrendelők az olcsóbb bérmunka költségek miatt Kelet-Európa felé irányították megrendeléseiket illetve helyezték át termelésüket. Ebben a nehéz helyzetben lett a Kft tulajdonosa, Golubics Istvánné, aki úgy látta, hogy a cég képes túlélni ezeket a negatív hatásokat és folyamatokat. A napjainkig vezető út nehéz volt és komoly döntéseket követelt, de ennek köszönhetően az SH Rekord Kft. stabil megrendeléseivel, biztos alapon áll. A legmagasabb technikai színvonalon, kiváló minőségben, a külföldi vevők magas szintű igényeinek megfelelően termel, ma is versenyképes kapacitása 100%-ban lekötött.
A cég vezetése:
- Golubics Istvánné (Tulajdonos)
- Golubics István (Ügyvezető igazgató)
- Willmann Attiláné (Cégvezető)
- Vargáné Szabó Henrietta (Műszaki igazgató)
Bemutatkozó videó:
|